Dr. Eben Alexander – A mennyország létezik

Hirdető:
detti88
Az hirdetőt még nem értékelték
Magyarország , Budapest
400 Ft /hónap
Kaució: 2 500 Ft
Hirdetés azonosító: 1822949748

Hirdetés ajánlása üzenetben

Üzenet küldése a hirdetőnek

Kölcsönözhető Dr. Eben Alexander – A mennyország létezik című nagy sikerű könyve! Egy idegsebész tapasztalatai a túlvilágról. Ha a használat során nem történik sérülés, akkor a kaució a könyv visszaszolgáltatásakor teljes egészében visszajár.Több ezer embernek volt már halálon túli élménye, de a természettudományok kutatói mindezidáig azon az álláspolton voltak, hogy túlvilág nincsen. Dr. Eben Alexander idegsebész is ezen tudósok közé tartozott. Tisztában volt azzal, hogy a halálközeli élmény létező jelenség, de úgy gondolta, csupán a trauma által megviselt idegpályák terméke. Egy szép napon viszont az ő agyát is megtámadta egy ritka betegség. A homloklebenye, amely az érzelmekért és gondolatokért felelős, teljesen leállt. Dr. Alexander hét napig kómában feküdt, majd amikor az orvosai már feladták a reményt, egyszer csak kinyitotta a szemét, és visszatért az életbe. Gyógyulását orvosi csodának tartják, de az igazi csoda nem csupán erre korlátozódik. A kóma alatt dr. Alexander megjárta a túlvilágot, és találkozott egy angyalszerű lénnyel, aki bevezette a testentúli létezés legapróbb rejtelmeibe. Az orvos útja során az univerzum isteni forrásával is találkozott. Dr. Alexander története nem a fantázia műve. Betegsége előtt képtelen volt természettudományos nézeteit összeegyeztetni az istenhittel, a lélekbe és a túlvilágba vetett hitével. Ébredése óta azon orvosok közé tartozik, akik úgy gondolják, a teljes egészséget csak azáltal lehet elérni, ha tudatosul bennünk: Isten és a lélek létező dolgok, és a halál nem minden dolgok vége, csupán egy következő állomás kapuja. Ez a történet az egész világnézetünket felforgathatja. Sem a tudósok, sem a hívők nem intézhetik el egyetlen kézlegyintéssel. Mert aki elolvassa, annak meg fogja változtatni az életét.

Hasonló hirdetések

C. S. Lewis: Narnia Krónikái 7. – A végső ütközet

Narnia… ahol a hazugság félelmet szül… ahol a legnehezebb próbát a hűségnek kell kiállnia… ahol a remény talán örökre elveszett. Narniának utolsó napjaiban legveszedelmesebb ellenségével kell szembenéznie, a gonosz ezúttal nem kívülről, hanem belülről támad. Ezzel a megrázó viadallal érnek véget Narnia krónikái.

fekiblondie
Magyarország , megbeszélés alapján Szombathely, Pécs vagy Budapes
+36-70-535-2302
500 Ft /hónap

C. S. Lewis: Narnia Krónikái 6. – Az ezüst trón

Narnia… ahol az óriások szabadon kószálnak… ahol gonosz varázslat és bűbáj uralkodik. Zord, hideg télben indul útnak két embergyerek, s egy különös lápi lény. Nincs senki Narniában, aki a segítségükre sietne, a király messzi vizekre hajózott, s egy gonosz kígyó az összes bátor szívű lovagot elpusztította már. Elmondhatatlan veszélyeken és sötét, mély barlangokon át tör előre a barátok maroknyi, nemes csapata, kiknek . . .

fekiblondie
Magyarország , megbeszélés alapján Szombathely, Pécs vagy Budapes
+36-70-535-2302
500 Ft /hónap

C. S. Lewis: Narnia Krónikái 5. – A Hajnalvándor útja

Narnia… ahol a sárkány felébred mély álmából… ahol a csillagok a földön járnak… ahol bármi megtörténhet. A királyt és váratlan útitársait ismeretlen tájak s vizek felé viszi a végzetük. Egyre távolabbra sodródnak az idegen tengereken. Hamarosan rádöbbennek, küldetésük nehezebb, mint gondolták, s a világ vége csupán kezdete valaminek.

fekiblondie
Magyarország , megbeszélés alapján Szombathely, Pécs vagy Budapes
+36-70-535-2302
500 Ft /hónap

C. S. Lewis: Narnia Krónikái 4. – Caspian herceg

Narnia… ahol az állatok beszélnek… a fák vándorolnak… s ahol hamarosan kitör a véres háború. A herceg, kit jogtalanul megfosztottak trónjától, végső elkeseredésében hadsereget gyűjt, hogy megszabadítsa hazáját a bitorlótól. Végül azonban két ember között dől el a küzdelem. A becsület csatája dönt az egész világ sorsa fölött.

fekiblondie
Magyarország , megbeszélés alapján Szombathely, Pécs vagy Budapes
+36-70-535-2302
500 Ft /hónap

C. S. Lewis: Narnia krónikái 3. – A ló és kis gazdája

Narnia, ahol egyes lovak emberi nyelven beszélnek, ahol az árulás ellenére a sors beteljesül… Két mindenre elszánt szökevény találkozik, s egyesítik erőiket. Eleinte ugyan csak zord és kiszolgáltatott életük elől menekülnek, ám hamarosan egy szörnyű viadal kellős közepén találják magukat. Ez a csata dönti el sorsukat, és Narnia sorsát is.

fekiblondie
Magyarország , megbeszélés alapján Szombathely, Pécs vagy Budapes
+36-70-535-2302
500 Ft /hónap

Legújabb termékek

ÚJ BAOLI KBG 30+ gázüzemű targonca bérbeadása

Kínáljuk bérlésre ÚJ BAOLI KBG 30+ gázüzemű targoncánkat, amely megbízhatóan és gazdaságosan támogatja munkafolyamatait. Főbb paraméterek: • Teherbírás: 3000 kg (500 mm súlyközépponttal) • Emelési magasság: 4700 mm (Triplex oszlop, 1251 mm szabademeléssel) • Villa mérete: 1200 mm (2000 mm-es villa hosszabbítóval) • Motor: DOOSAN P24 EURO 5, hidrodinamikus hajtás • Kialakítás: Hidraulikus szervokormányzás, 4 vezérlősz. . .

DML Hungary
Magyarország , Budapest
+36 (30) 964 0894
20 000 Ft /nap

Mobilkerítés bérlés Dunaújvárosban

Mobilkerítés bérlés Dunaújvárosban – rövid és hosszú távra is! Kerítéselemek, talpak, bilincsek és számos praktikus kiegészítő elérhető – emellett egyéb rendezvényekre szabott termékekkel is várjuk megrendelőinket. További termékeinket megtalálja az ndr-event.hu oldalon.

NDR Legion Kft.
Magyarország , Budapest
+36 (30) 310 6896
920 Ft /-tól

Toyota Highlander (7szem) Executive bérbeadó! 0-24 hívható!

A Toyota Highlander egy tágas, hétüléses SUV, amely a megbízhatóságot, a kényelmet és a modern hibrid technológiát ötvözi egy látványos, robusztus formatervvel. Ideális társ, ha nagyobb társasággal utaznál, vagy csak szeretnél kényelmesen, biztonságosan és gazdaságosan közlekedni. Az összkerékhajtás és a csendes, erőteljes hibrid rendszer révén bármilyen útviszonyhoz könnyedén alkalmazkodik. Kiemelt felszereltség: 7 . . .

HáttérRent Kft.
Magyarország , Budapest
+36 (20) 545 5757
39 900 Ft /nap